távmunka-végzés

Felmérés a távmunka-végzésről a Polgármesteri Hivatalban

A koronavírus veszélyhelyzet miatt – sokakhoz hasonlóan – olyan helyzetbe kerültünk, hogy megkerülhetetlen lett a távmunka-végzés bevezetése azokban a munkakörökben, ahol ez egyáltalán lehetséges volt. A távmunka, mint innovatív ötlet a „Legyél te is újító” pályázatban már felmerült és kihívásokkal teli, különleges körülmények között, de megvalósult.

Amikor júniusban visszatérünk a több-kevésbé normális kerékvágásba, úgy éreztük, hogy a felgyűlt tapasztalatokat kár lenne veszni hagyni. A kérdésben sok élmény gyűlt össze, pozitív és negatív egyaránt és még minden emlék, nehézség, kérdés, érzés elég friss volt ahhoz, hogy érdemes legyen ezeket összegyűjteni és értékelni.

Egyeztetések és megfelelő előkészítés után ezekkel az alapvetésekkel indítottuk el felmérésünket, méghozzá külön kérdőívvel a munkatársak és a vezetők irányába. Ennek indoka az, hogy munkatársként és vezetőként más-más szempontok kerülhetnek előtérbe.  Célunk annak feltérképezése volt, hogy az elmúlt időszakot hogyan élték meg, hogyan értékelik a munkatársak és, a jövőbe tekintve, a beérkező válaszok feldolgozása alapján javaslatok megfogalmazása a vezetők felé.

A felmérés a Legyél te is újító! ötletpályázatból már jól ismert online platformon keresztül zajlott 2020. július 2-24. között. A kérdések között szerepelt például, hogy a munkatárs igénybe vette/vehette-e a lehetőséget, adottak voltak-e a technikai feltételek, melyek voltak számára a távmunka személyes előnyei és hátrányai, szeretne-e így dolgozni a jövőben. Vezetőinket arra kértük, hogy válaszoljanak például arra, hogy engedélyezték-e a távmunka-végzést a kollégáiknak, vezetői szemmel melyek voltak ennek előnyei, hátrányai, hívott-e össze online megbeszéléseket, és elképzelhetőnek tartja-e a távmunka-végzés munkarendbe való beillesztését a jövőben.

A szabadságolási időszak ellenére a kérdőívet 71 munkatárs és 15 vezető töltötte ki és nagyon sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy bővebben, szabad szöveges formában is megosszák velünk gondolataikat.

A felmérés számszerű összesítése megtörtént, a munkatársak és vezetők megkapták az előzetes eredményeket, az alaposabb elemzésre, feldolgozásra és javaslatok megfogalmazására szeptemberben kerítünk majd sort.

A felmérés az URBACT Innovato-R projekt keretében valósulhatott meg.

Scroll to Top